Az Ákos Blogja

Nem sűrűn teszek ilyet, de ma Budakeszin járva egy srác elhűlve nézett egy fagyiskocsit. Ráadásul gitár volt a kezében, úgyhogy lehet, hogy később írt is egy dalt. Mindenesetre akkora csodálattal nézte (még a szája is tátva volt), hogy ez a vágy megihletett, és a relatíve hosszú úton ezzel kötöttem le magam:

FAGYISKOCSI

Oh, fagyiskocsi, a látványod is édes,
Bár a termékedtől ropog a fogam,
Vagy pedig túl lágy és krémes.

Válogatós vagyok, de jó Téged nézni,
Tőled ér el a szerelmi roham:
Nem könnyű megemészteni.

Hiheted, hogy ez nekem sehogy sem lesz jó,
De a kapcsolatunk nekem öröm,
Kár is ide már minden szó.

Az álmaim állandó szereplője vagy,
Többet is érsz, mint a saját söröm,
És semmit nem jelent az agy,

Mert szívem már csak az érzelmek uralják,
Bevallom, a jelenléted izgat,
A szemeim képeidet falják,

A fülemben a hangod lassan már olyan
Hatással bír, hogy belül megmozgat.
Kérlek, vegyél hát komolyan!

Ezt a blogot szórakoztatás címén kezdtem, a szórakoztatást pedig úgy próbálom elérni, hogy mosolyt csalok az olvasó arcára. Ám ez a bejegyzés nem ezt fogja támogatni elsősorban, tehát akkor minek írok? Azért, mert az utóbbi napokban rájöttem, hogy valami nagyon nem stimmelhet velem, mert engem nem a pénz hajt. Ez úgy tűnt fel, hogy alkalmi munkákat keresek, mert nem luxust akarok, csak azt, hogy ne kelljen ezzel foglalkozni; és majdnem meglepett, hogy mennyi ember arra megy, hogy a másikat átverje, kizsákmányolja, csak hogy neki jobb legyen.
Egyik ismerősöm ezt írta ki:

”Szerinted a Pénzen kívül mi foglalkoztatja legjobban ma az embereket???”

Erre nem tudok rendes választ adni, hiszen a közvetlen közelemben is élnek emberek, akiknek rém egyszerű az életfilozófiájuk, és kb. ilyen rangsoruk van: 3. Pénz; 2. Pénz; 1. Pénz. Az világos, hogy az emberek többsége így gondolkozik, viszont ez néha fárasztó, mert akkor vagy velem van a gond, vagy rengeteg ember vak. Sokan azért akarnak gazdagok lenni, hogy legyen biztonság, boldogok legyenek, stb. Ez eléggé hangzatos, de
1, van valami határ, hogy mit jelent gazdagnak lenni? Pl. van mondjuk valakinek 2.359.999 HUF a számláján, de többet akar, mert még nem gazdag, az nála 2.360.000-nél kezdődik
2, ezzel sokaknak a hitével szembe megyek, de nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy valaki boldog legyen, sőt, még a biztonsághoz sem kell feltétlenül; egy csudajó szociális készség segíthet.

A minap az alábbi beszélgetés zajlott le köztem és egy másik személy között:

Ő: Szükséged van anyagi támogatásra?
ÉN: Nem, köszönöm!
Ő: Értem, tehát menjek a fenébe.

Ezt alapvetően persze viccnek gondolta, és akkor úgy is kezeltem, de érdekes, hogy elég sokan azt vallják, hogy az Ősrobbanás után a Föld pénzből jött létre. Tehát ha az illető nem tud pénzt adni, akkor ne is legyen a világon, mert mást felesleges. Nos, én nem így gondolom, de ilyenkor nem nagyon érdemes ezt a teóriát abban a pillanatban megosztani.

ÉN: Nem, dehogyis! Persze rosszul sosem jön.
Ő: Jó, hát az ötöst a lottón én is megnyerném!

Az a furcsa, hogy én nem, pedig sokak egyik kedvenc mondata. Viszont annyi pénzt nem mindenki tud kezelni, én meg még fiatal vagyok, és elég sok tudás van bennem, és sajnálnám, ha nem kéne használnom, mert már a számba repült a sült galamb.

Nos, az én észrevételem az, hogy az utcán sok ember kesereg, mert ilyen-olyan okokból nem sikerült sok pénzhez jutniuk. Nem lepne meg, ha egyébként pár ember személye tök korrekt lenne, csak felemésztette őket a gazdagság utáni vágy. Másfelől van kevés ember – még az én ismerőseim közt is –, akik rengeteget mosolyognak. És ez nem az üzletekben nagyon sikeres műmosoly, hanem tényleg jól érzik magukat a bőrükben, méghozzá úgy, hogy a számlájukon nincsen több egység, mint a többieknek. Ez véletlen lenne? Márpedig az életben nem sok fontosabb dolog van szerintem, mint hogy valaki ne köpje le a tükröt, ha belenéz. Kivéve, ha az ember fogat mos, és közben mondjuk Showder Klub megy a TV-ben, mert ha tele van az ember szája fogkrémmel, és nevetni kell, úgy valóban komplikált dolog erre figyelni.

Azt senki nem állíthatja rólam, hogy mindig hallgatózom a buszon, főleg, ha nem veszi túl szigorúan azt az illető, hogy az esetek többségében teszem ezt. Egy nő viszont olyan hangerővel társalgott a telefonjával, amit talán úgy lehetne elképzelni, mintha egy 35-ös maximum hangerővel rendelkező TV-n 36-tal néznénk a műsort. Persze, mint az már kiderült rólam, próbáltam nem figyelni, de ez nem egy nehéz feladat volt, hanem lehetetlen. Ezek a mondatok adtak okot arra, hogy írjak: „A megállóban? De érdekes vagy! Nem látlak.”

Tehát felejtsek el mindent, amit eddig a pillanatig hittem, mert úgy tűnik, a mai felfogás szerint akkor érdekes valaki, ha nem látják. Ebből az következik, hogy felejtsem el a zenészi ambícióimat, illetve ne reménykedjek abban, mennyire rájönnek majd az emberek arra, hogy örömüket lelik a könyvem olvasásában; ha érdekes akarok lenni, egyszerűen ne lássanak. Eszembe se jusson, hogy valakinek – egy ismerősöm szavaival élve – „túl szép a pofija ahhoz, hogy sokáig ne mozduljon ki.” (Jaj, ezért én súlyos összegeket fizethetek!), sokkal érdekesebb ezek szerint, ha nem látnak.

Én meg eddig tévesen azt feltételeztem, hogy a személyisége tehet valakit érdekessé, de nem, elég, ha nem látják. Tehát, ha valaki nem bírja a pofázmányom, és mellőzni kívánja a kommunikációt, az az ember nem ellenszenvesen viselkedik, hanem érdekesnek talál. Ez számomra egy meglepő újdonság, de a világ gondolkodása változik, és nem mondhatják rólam azt sem, hogy nem vagyok flexibilis. Máris két dolgot megtudhattak rólam azok, akik ezt elolvassák: nem hallgatózom, és nem vagyok nem flexibilis.

Illetve csak azért vagyok sokat itthon, mert elhiszem, hogy egyszer érdekes lehetek. Bár eddig teljesen mást hittem erről a helyzetről, de mindenképp megnyugtat. Így megköszönöm a lehetőséget mindenkinek, akik az utastársaikat zavarva nem félnek kitárgyalni az életüket a másikkal!

Vasárnap vagy jó, vagy nem jó dolog történt velem (ezt mindenki döntse el), amit már képes vagyok megosztani. Bár még nem a nagy vágyam teljesült, hogy megvegyem az új Overkill album bővített verzióját, de mégis említésre méltó. Azon a napon lettem zuglói lakos, és mivel egy megbízható lakos vagyok, rögtön kiáltanom kellett egy vízszerelőért (nem VÍZvezeTÉK szereLŐ kellett). Aki kedden jött is, de még abból a generációból, akik az alvásban nem láttak megfelelő lehetőséget. Reggel 8-9 között jött volna a haverom/üzlettársam infója szerint. Így is kalkuláltam, de a szerelő ember fél 8-kor jött, amikor éppen befejeztem a reggelit, és még hálóruhában, papucsban voltam. Ami számomra csak azért volt érdekes, mert nekem kevés móka van abban, hogy a negyedikről papucsban baktassak le, mivel az orra esésnek úgy nagyobb az esélye, mint általában. A kaputelefonban nem értette, amit mondtam, de ez nem lepett meg. Viszont az jobban, hogy később se nagyon. Amikor meg igen, akkor kiderült számomra, hogy nem kéne erőltetnem a társalgást. Pl. mikor elnézést kértem a kicsit nem fogadóképes állapotokért, és megemlítettem, hogy 8-kor vártam (akkor háromnegyed volt), rám nézett, mint valami nem épelméjűre, és mondta, hogy „Má' 8 van.” Én többet nem akadékoskodtam. Egyébként is látszott rajta, hogy szerinte is van kapcsolat a beszédem minősége és az elmém szintje között.

Na, a másnapi (azaz mai) szerelő felfrissülés volt ebből a szempontból. Ő a média részlegem miatt jött, és korban közelebbinek hatott. Bár ő sem értette, amit a kaputelefonban mondtam, de később igen. Valamint nem egyből tekintett agyilag fogyatékosnak, csak miután megismert. Na jó, nem is, csak nem tudtam kihagyni (gyenge vagyok). Az ügyfélszolgálat 8-12 közötti intervallumot adott meg nekem, és ő ezt tartotta is, mert fél 11 körül jött. Számomra csak az volt a gond, hogy élt bennem az előző napi eset, és már fél 8-kor felkészültem, hogy bármikor jöhet. Később derült ki, hogy ő több értéket ad az alvásnak.

Ez a generációs különbség végül is logikus, hiszen a vízszerelő esetében nem a médiával akart egykor foglalkozni, a mai ember pedig nem a vízzel. Ha én nagy leszek, akkor az alvással akarok foglalkozni.

A múltkor „miért ne?” alapon filmeket nézegettem egy üzletben, és közben véletlenül meghallottam, hogy egy család a „Félelmetes Vaksüket 2” című filmet keresi, én meg a hihetetlenül jó memóriám miatt emlékeztem, hogy én azt láttam, úgyhogy levettem a polcról, és átnyújtottam. Ők mosolyogtak, megköszönték, mindenki örült.

Miután elhagytam az üzletet, és haza baktattam, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen egy hatalmas kockázatot vállaltam: oké, ez mosolygással végződött, de nem mindenki reagál örömmel egy idegen alak jó tettére. Mondhatni mázlim volt, mert nem gondoltam végig a tettem esetleges következményeit. Pl. mikor boltban voltam (néha csak úgy unalmamban bemegyek), és egy idegennek segítettem valamiben, úgy nézett rám, mintha mindjárt a torkának ugranék. Na, ez az a gyanakvó nézés, amihez hozzászoktam.

Másfelől én nem mindig vetem meg a random emberek jó cselekedeteit: a minap, mikor megnéztem a moly.hu-s profilomat, feltűnt, hogy az oldalon van a könyvem. Nos, ezt majdnem örömömben leírtam, és kapok egy üzenetet, hogy kérésemre beállítható az alkotói profil. Bár ezt a titulust túlzásnak érzem, de a világ meg túlzásnak érezhet engem, én meg nem vagyok egy olyan ember, aki gyakran ír „nem”-et. 

Kicsit felpörögtek az események.

http://konyvaruhaz.info/hu_HU/ujraelesztes

Mivel VB kezdődik ma, így ma kaptam egy Vad Borítót:

előlap


hátlap

Ma reggel megkérdőjeleztem az életvitelem helyességét. Miközben feküdtem az ágyban, olyan morbid gondolataim voltak pl., hogy fel kell kelnem.  Korán volt, ez minden reggelre igaz. Én lusta voltam, az ajtó csukva, a macska nyávog, hogy engedjem be. Ezek mind minden reggelre igazak. A macska nyávogása egy idő után azért zavart, mert csak nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. És nyávogott. Egy idő után annyira idegesített, hogy felülkerekedtem a lustaságomon, és felkeltem. Mikor beengedtem, nagy boldogan bejött, körülnézett, majd kiment. Ekkor elgondolkoztam, hogy lehet, hogy nem élek helyesen, mert a körülményeim nem vonzzák a macskákat.  Aztán azon gondolkoztam, hogy „Mennyire akarom, hogy a körülményeim vonzzák a macskákat?”  Mindenesetre szeretem a tejet, és utánanéztem, a macskák nagy része nem tud a tejjel együtt élni, tehát ez vélhetően elrettentette a macskát. Másfelől a szobámban több táska van, és random módon mindegyiken szeret feküdni. Ez a cica maradása mellett szólt volna. Nem értem. Utána elgondolkoztam azon, hogy kávét szeretnék inni.

A mai nap egy példa volt arra nekem, hogy miért van értelme élni. Alapból szeretek olyan emberekkel beszélni, akik azon a szellemi szinten vannak, mint én; de ma kettő ilyen is volt.

Az első ember(nek nevezhető) az egyik orvosom. Róla már írtam, de hogy ne kelljen visszakeresni a sok-sok bejegyzésemben (én mindenre gondolok), Ő az akupunktúrás kezelőm. Mivel többször is eltűnik a kezelés alatt, ezért elvittem magammal Salinger Catcher in the Rye c. könyvét. Erről később, először az előszobában mikor köszöntünk, megkérdezte, hogy „Mi van Veled?” Mondom semmi. „Akkor gyere!”
ÉN: És ha azt mondom, hogy valami?
Ő: Akkor is.
A szobában mondtam, hogy történt egy kis probléma, mert szétszóródtak a táskámban a tűk, de összeszedtem (milyen ügyes vagyok)
Ő: Ja! Amikor azt mondtad, „kis probléma”, azt hittem, megöltél valakit.
ÉN: Neeem, az normális, azt meg se említem.
Ő: Mióta utoljára itt voltál, vannak új terveid?
ÉN: Miért, az nem elég, hogy a világ ura leszek?
Ő: De, csak ezért lépéseket kell tenni: pl. tudja valaki rajtad kívül, hogy a világ ura vagy?
ÉN: Na, igaz, erre nem gondoltam.
Ő: Tudod, vannak elzárt helyek, ahol többen azt mondják, hogy a világ urai.
ÉN: Az lehet, viszont én úgy leszek a világ ura, hogy szabadon vagyok. Azért ez előny!
Később előszedtem a könyvet, és mondtam, hogy ez magyarul „Zabhegyező”.
Ő: Hm...a rye mit jelent?
ÉN: Én úgy tudom, hogy rozs.
Ő: És a catcher jelent valamit „elkapón” kívül?
ÉN: Tudtommal nem...illetve szlengben van egy nem túl P.C. jelentése. Olyan emberekre használják, akik a saját neműkhöz vonzódnak.
Ő: Tehát „Buzik a rozsban”. És ezt olvasod? Most kimegyek, de erről még beszélünk, mert aggaszt, hogy ezt olvasod.
Majd kiment, én meg olvastam, illetve egy magyarázaton gondolkodtam. Mikor visszajött, elkérte a könyvet, beleolvasott, és az első szó, amit észrevett, az az „aranyér”.
Ő: Ezt magyarázd meg nekem, ha nem buzikról van szó, akkor miért van az első oldalon az „aranyér”?
Visszakaptam a könyvet, és azon gondolkodtam, hogy hol a fenében van „aranyér”. Mint kiderült, a haemorrhage-re gondolt, ami nálam „agyvérzés”. Ekkor leült.
Ő: Na, ez a különbség, én nem vagyok normális, és így sokkal jobb élni.
Majd kiment. Én meg nem tudtam olvasni, amíg vissza nem jött, mert a világon semmivel nem lehet jobban megbántani engem, mint hogyha valaki azt mondja, hogy normális vagyok. Komolyan, ha egy csaj visszautasít, az max. abban a pillanatban rossz, de egy alvás, és túl vagyok rajta. De ha valaki normálisnak hív, vagy gondol, az már hetek kérdése, és esetleg sok nyugtatóé.

A másik emberrel délután volt esedékes a találkozásom. Mivel nem akarom megsérteni a személyiségi jogait, ezért itt a továbbiakban „a törvény embere” lesz. 2-re beszéltük meg az Astoriánál, és 2-kor ott voltunk mindketten.
ÉN: Te meg minek vagy ilyen pontos?
A TÖRVÉNY EMBERE: 2 óra 1 perc van...
Bementünk étkezni egy étterembe, és az a probléma, hogy olyan időszakomat élem, mikor egy „majdnem megfázás” után vagyok. Ez azt jelenti, hogy néha folyékony az arcom. Na most, a törvény embere néha egészen vicces (jó, nem annyira, mint én, de azért közel van), és volt egy alkalom, mikor mondott valamit, és vagy 5 percig röhögtem. És a röhögés kapcsolatban van az orrommal, ráadásul ablaknál voltunk. Takartam az arcom, amíg meg nem oldottam a problémát, mert egyrészt a törvény embere mondta, hogy undorító; másrészt meg mint írtam, ablaknál ültünk, tehát az amúgy korrektnek mondható külsőm értéke több százaléknyit csökkent. Utána lassan ettem, mikor a törvény embere percekkel hamarabb végzett, és rám várt. Mikor dumáltam, megjegyezte, hogy
A TÖRVÉNY EMBERE: Túl sokat dumálsz.
ÉN: Azért...nem mindenkinek van lehetősége Csekő Ákost hallgatni.
A TÖRVÉNY EMBERE: Én örülnék neki azért, ha nekem se lenne.
Majd elmentünk egy helyre Zuglóban, ahol a házban valaki tévesen bedobott a postaládába egy más ember hivatalos bírósági levelét. A törvény embere először megijedt, majd közölte, hogy az illető nem is itt lakik, úgyhogy kidobja. Majd elmondta, hogyha valaki a behívó ellenére sem jelenik meg a tárgyaláson, az alapból a vádlott hibája. Ezt a törvény embere túl nyugodtan mondta, és kidobja; nekem bűzlött. Úgyhogy megvártam, amíg gondosan visszateszi a levelet, lezárja a borítékot, majd mikor a lakásban máshol volt, én kivettem a levelet, mert kíváncsi voltam egy ilyen értesítésre. Persze a törvény embere átvert, mert csak valami eljárás haladásáról küldtek értesítőt, és az illető nem megjelenése nem hátráltat semmit. Tehát nem történik semmi, ha kidobja. Megnyugodtam. A törvény embere túldramatizálta a dolgot, és rosszallóan meg is jegyeztem, hogy átvert. Ezért mikor elindultunk, direkt nem szálltam fel a buszra, hogy jól elkéssen. Jól keresztbe tettem ezzel, érzem.
Aztán az Örs Vezér terén, mikor a korlátot használva közlekedtem a lépcsőn, velem szembe jött egy nő, aki szintén a korlátot használva közlekedett a lépcsőn. Nagylelkűen elengedtem, és a maradék pár fokot már nélküle tettem meg. Felérve a törvény embere persze röhögött:
A TÖRVÉNY EMBERE: Igen, kíváncsi voltam, ki lesz lelkileg a gyengébb, és elengedi a másikat; sejtettem, hogy te leszel az.
ÉN: Tévedsz, pont, hogy én voltam az erősebb, nekem nem kellett korlát.
Viszonyítás kérdése az egész.

 Évek óta a Keleti Pu. Keresztezi az utamat. Eddig mégse tűnt fel – ill. nem foglalkoztam azzal –, hogy az a hely egy kincsesbánya azok számára, akik személyiségét a társadalmi normák alulmúlása vonzza. Senki felett nem ítélkezek, hiszen felettem is lehet – nem is kicsit. Mégis megzavart az a jelenség, hogy 1 méteres távolságban állt egymástól 5-6 nem-vonzó külsejű kisebbségi, kiknek a szókincse egyetlen szóból állt („cigi”); és ezt ismételgették lehetőleg egymást túlkiabálva. Logikát kerestem. Nem találtam. Esetleg büszkék rá, hogy ezt tudják. Ez olyan pl. mint mikor én Slayert hallgatok, mert vidámságra vágyok, és mellettem áll egy ember, aki Slayert hallgat, és mellette áll egy ember, aki Slayert hallgat, aki mellett áll egy ember, aki viszont Slayert hallgat. Majd ahelyett, hogy egy magnón hallgassuk együtt a szóban forgó Guano Apes-t, mindegyikünk füle be van dugva. Anyway, a héten tartottam egy prezentációt a politikai korrektségről, és nagyon foglalkoztat a korrektség. Tehát ha valaki vesz cigit az egyik egyéntől, a többitől is kell, hogy ne sértődjön meg?

Aki nem árul cigit, annak gondja van.
Aki cigit árul, annak gondja van.
Aki évek óta a Dallas Starsnak drukkol, annak gondja van.
Akinek gondja van, annak gondja van.
Aki egy buszon egy öregnéni bőröndje miatt nem tud leülni, annak gondja van.

A buszra felszállva én ugyan úgy gondoltam, hogy hősiesen végigállom a távot (ami csupán három megálló, ám ez most lényegtelen), de feltűnt, hogy egy öregnéni (a továbbiakban „öregnéni 1”) a gurulós bőröndjével akadályozta a behatolást az ülésekhez az egyik oldalról. Ekkor felszállt egy másik öregnéni (a továbbiakban „öregnéni 2”), aki természetesen a blokkolt oldal felől akart leülni. Gondja volt.
ÖREGNÉNI 2: Nem tudná maga elé tolni a bőröndjét?
ÖREGNÉNI 1: De akkor nem tudnak leülni, akik velem szembe akarnak leülni. (személyes megjegyzés: ez egy jó pont.)
ÖREGNÉNI 2: De amíg nem jön senki, maga elé tolhatná! (személyes megjegyzés: ez egy jó pont.)
ÖREGNÉNI 1: …

Végül öregnéni 2 nagy gonddal ugyan (mert gondja az volt), de leült. Az út során öregnéni 1 prédára néző vadászkutyaként nézett öregnéni 2-re. A félelme, hogy vele szembe akarnak majd leülni...hát...nem voltak sokan, és 3 megálló után szintén leszállt. Öregnéni 2 a buszon maradt, és nem tudom, mi volt utána a gondja. Mert látszott rajta, hogy gondja van.