Az Ákos Blogja

Már vagy féléve írom az új könyvem, amit gyakorlatilag nem úgy kell elképzelni, mint egy normális embernél: papíron már elkezdtem, de egy ponton megakadtam. Mikor kérdezték tőlem, hogy haladok-e, a válaszom persze igen volt. Hiszen technikailag tényleg haladtam, az más kérdés, hogy átlagban ez a haladás kb. egy karakter leütése/nap volt. Egészen máig. Miután kiolvastam Salinger Zabhegyezőjét, arra gondoltam, hogy miért ne menjek át E/1-be én is? Így ma újrakezdtem, amit eddig írtam, azt bemásolom. Bár a vizsgákra való készülés miatt még nem tudom vadul írni, így ez kevés. De legalább biztató.

A KÜLVILÁGBAN

1. fejezet: A remegés

Tóth Ádám vagyok. A leggyorsabb ember a világon. Szívesen leírnám többször is, de nem teszem. A hazugság nem az én szokásom. Az igazság az, hogy amikor apám kivitt a Rehabról úgy, hogy nálam egy járóbot volt, a futás nem tűnt reálisnak a közeljövőben. Sőt, a rendes kommunikáció sem. Leírhatnám, hogy én vagyok Usain Bolt edzőtársa, és Eddie Murphy-vel szoktam unalmamban trécselni, de ez csak a valóságtól való menekülés lenne. Ami számomra még nehéz is ugye, mert nem tudok futni.

Ha valaki megtudja, hogy engem egy éve, 18 évesen újraélesztettek, általában azt kapom, hogy “hogy volt erőm végigcsinálni”, meg ilyenek. Szerintem egy 18-19 éves ember meg se próbálja elhagyni magát, mert ha én lennék az apja, komoly büntetést találnék ki. Bár akkor lehet, hogy förtelmes szülő lenne belőlem, de valahol ez a keménység az, ami ebben az egészben segített. Miután távoztam a Rehabról, a legtöbb ember nyugodtan hihetné, hogy rám tört valamilyen földöntúli boldogság, de nem. Tudtam jól, hogy ugyan a Rehabos időszakomnak vége, de ez még hosszú út lesz. Már ha egyszer a végére érek.

Bár tényleg megnyugodhatnék egy picit. A probléma ott van, hogy a megnyugvás sem az én szokásom. Gyakorlatilag szerintem az eddigi életemben többször hazudtam, mint amennyiszer megnyugodtam.

Ma egy olyan ebédnél voltam megjelenésre obligálva, ahol elhangzott a “tróger fröccs” kifejezés, miközben egy ember egy másikat szolgált ki, nem nagy örömmel. Aztán ez a kifejezés megragadt az elmémben, így hazafele azon gondolkodtam, hogyha valamely kocsma specialitása lenne a “tróger fröccs”, miből állna? Kezdve azzal, hogy mivel egy kelletlen kontextusban hangzott el, nem nagyon jó dolog. És több hagyományt is semmibe vesz maga a fröccs.

Az összetétele: 5 dl szénsavmentes (!) ásványvíz és 0,5 dl bor.

Akiknek ajánlják:
– kezdő leendő alkoholistáknak

– akik azért isznak, hogy mondhassák, hogy isznak

– akik csak az aktuális társaság miatt alkoholizálnak

– nekem

Árkategória: ezt a kocsmatulajok eldöntik, de én 250.000 HUF-ért már adnék egy pohárral.

Na most, ez a cím érzésem szerint magyarázatra szorul. Mert én egy hihetetlenül empatikus ember vagyok, és tudom, hogy nem mindenkinek van ideje/türelme/kedve korábbi bejegyzéseket olvasni. A számukra leírom, hogy korábban volt egy bejegyzésem "Senki ne köhögjön" címmel. Ezzel pedig most ezt a javaslatot semmissé teszem.

Ezt a döntést az ihlette, hogy nekem egy véletlenül létrehozott köhögésem a segítségemre vált. Az utcán egy kéregető felém közeledett. Annyira közeledett, hogy már 2 méteren belül volt, pedig nem vagyok híve az emberek közelségének. Én meg minden korábbi figyelmeztetés nélkül köhögtem egyet. A kéregető abban a pillanatban másfelé fordult, mint akinek én a látókörében sem voltam. És ekkor rádöbbentem, hogy ez az a szituáció, mikor érdemes köhögni.

Persze az az olvasó, aki nagyon babonás, most azt mondhatja, hogy „Ez a srác is csak azért köhögött, mert péntek 13 van.” Ám be kell vallanom, hogy én néha más napokon is szoktam köhögni, sőt, tovább megyek: szerintem semmi köze nincs a köhögésemnek a péntek 13-hoz!

Ha már itt tartunk, egy kis statisztika:

– A mai napon korán reggel felkeltem, és SENKI nem jött, hogy leüssön, ezzel elérve, hogy még aludjak.

– Mikor elindultam az egyetemre, NEM jött egy diszlexiás BKV ellenőr, hogy nem tudja elolvasni a bérletemre nyomtatott számokat, és szálljak le.
– Az előadás, amin ültem, vicces volt, és NEM unalmas.
– Mikor kimentem az épületből, senki NEM támadott meg, hogy kiraboljon, vagy elvegye tőlem a „Nagy Gatsby”-t.
– Mikor bementem egy bankfiókba, NEM esett le a szemüvegem.
Na jó, de.
– A bankfiókba NEM azért mentem be, mert a mai napon elvesztettem a pénztárcám, hanem, mert tegnap.

– Mikor pénztárcára vadásztam, aki csaj megállított, ő NEM volt csúnya.
Tehát:
Kellemetlenségek száma, amik péntek 13-án értek: 0
Kellemetlenségek száma, amik csütörtök 12-én értek: 1

Ebből tisztán kivehető, hogy csütörtök 12 veszélyesebb, mint péntek 13.

 Mikor a napot egy örömteli hírt hozó SMS kezdi („*** Számlaőr Beérkező utalás...”), az egészen felvidíthatja az embert. Később jelenésem volt egy személynél, de az utazásom nem volt akadálymentes, és hogy elkerüljem az aggódó fejcsóválást, megfogalmaztam egy üzenetet: „Most sikerült felszallasra alkalmas buszt talalnom.” (A mobilom spórol az ékezetekkel). Viszont annyira felvidultam a korábbi SMS-től, hogy majdnem a banknak küldtem el. Érdekes válasz születhetett volna – már ha válaszolna egyáltalán.

A „Minek zavarnak ilyenekkel?” gondolatot finoman közlő:
„Tisztelt Ügyfelünk! Nagyon köszönjük a tájékoztatást, ám szeretnénk megkérni, hogy a jövőben a mindennapjait érintő információk közlését mellőzni szíveskedjék, ha lehetséges!”

A „Minek zavarnak ilyenekkel?” gondolatot közlő:
„Tisztelt Ügyfelünk! Üzenete vélhetően célt tévesztett, mert minket minek zavar ilyenekkel?”

A csevegni vágyó:
„Tisztelt Ügyfelünk! A hírnek kifejezetten örülünk, de a további pontosítások érdekében a bankunk szeretné megkérdezni, hogy hányas busz?”

Az ilyen helyzetben is marketing lehetőséget lelő:
„Tisztelt Ügyfelünk! Szívből reméljük, hogy a várakozása nem telt unalmasan, és felkereste az Önhöz legközelebbi ATM-ünket, esetleg egy bankfiókunkat, hogy igénybe vegyen egy újabb szolgáltatást!”

Végül az egyre gondoló:
„Tisztelt Ügyfelünk! A hírnek örülünk, de nem tudtuk nem észrevenni az üzenetéből következő vélhetően több sikertelen próbálkozást. Ezért bankunk felvette a kapcsolatot a BKK igazgatóságával, hogy a jövőben az ügyfeleink minden buszra felférjenek. Reméljük, egyre gondolunk!”

A nagyon szoros időbeosztásomban valahogy megoldom, hogy mindig megnézzem a postámat, mert érdekes a ládám. Ma is egy olyan kuponos lap került bele, ami egy gyorséttermet promotált, és a termékeinek az árában észrevehető korrekció lép életbe ezen kuponok felhasználásakor. A lap egyik oldalán egy szendvics képe van, annak nevével, és egy felirattal: „Füstölt mozzarellával húsimádóknak”. Igen. A mozzarella sajt azért terjedt el annyira, mert az olaszok legendásan sok húst tettek bele, mint azt a Wikipedia is írja:
„A mozzarella porcelánfehér színű, szálas szerkezetű gyúrt sajt. A dél-olaszországi Campania és Lazio tartományból származik, ahol a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros húsából.”

A tegnapi napra mostanában számomra ritkán látott események sorozata volt jellemző. Sokaknak ez ugyan természetes, de számomra egészen rendkívüli, hogy reggel 9-kor kiteszem a lábam a lakásból, és este 9-kor teszem vissza. Szerencsémre a körülöttem levő emberek sem alkottak számomra érdektelen dolgokat.

A metrón egy srác illedelmesen kísérletet tett a helyének átadására, ám az idősnek tűnő ember nem fogadta el. Mikor a srác visszaült, az arcára hatalmas önelégültség ült ki, és büszkeséggel telve nézett körül. Nem tudom, hogy ez a hely megtartása felől érzett boldogság eredménye-e, vagy egy társadalmi célú reklámnak az eljátszására készült („Én átadtam a helyem! Legyél Te a következő!”)

Majd körbesétálgatott egy kéregető, aki olyan erőteljesen skandálta azt, hogy „Boldog új évet! Kérem segítsenek!”, hogy majdnem elaludt. Ebben a kívánság részét ekkor nem éreztem őszintének, lehet, hogy magában meg ez ment: „Boldog új évet! Segítesz? Nem? Akkor mégse...”

Este meg mentem hokimeccsre, amit szeretek, de mostanában nem sűrűn megyünk (régi szép idők, mikor egy idényben majdnem minden meccsen ott voltam!). Mégsem kellett komoly változásokat megemésztenem az egyik szurkoló szerint (Bocsánat, hogy nem csillagozok, de az esetleg ide tévedő olvasók nem hiszem, hogy ne tudnák beilleszteni a „g”, a „c” és az „i” közé a hiányzó tagot): „Halasi! Te még mindig geci vagy!” - utalva a bíróra

BOLDOG ÚJ ÉVET! KÉREM, SEGÍTSENEK!

Egyre érezhetőbb közelségben van a karácsony, és a tapasztalatom szerint eléggé rossz érzést tud okozni, ha nem tudunk egy nekünk fontos személyt meglepni. Ezt a helyzetet még az is súlyosbítja, ha semmi ötletünk sincs. Viszont ekkor jön a képbe Ákos, aki segít ötletet adni, leginkább ha az ajándékozni kívánt illető szeret olvasni: ez a könyv nagyszerű választás lehet, és még sorba se kell érte állni. Szórakoztat, és ezen kívül még sokat is ad – ezek a tulajdonságok egy karácsonyi ajándéknál rendkívül előnyösek tudnak lenni. Ráadásul az elolvasása őszinte „Köszönöm!”-öt okozhat az ajándékozó felé.:)
http://publioboox.com/hu_HU/ujraelesztes

MOST RÖGTÖN hagyja el ezt az oldalt az, aki köhög! Nem akarom, hogy valaki Őszerénységére köhögjön! Ez nem gyakorlat! Innentől mindenki a saját lelkiismerete szerint olvasson tovább; de ha a legcsekélyebb nyálcsepp is kiszökik valakinek a szájüregéből, az illető iránt kevesebb bizalmam lesz a jövőben, mint ami ebben a pillanatban van...

Ez a paranoia a boltban ragadt rám, merthogy a napi unalmamat boltba menéssel koronáztam meg. Ahol egy öreg, elég betegen kinéző (mármint nem, mint én, akinek a lelke beteg, hanem mint egy ember, aki nem érzi jól magát) nő 3-4 lépésenként megállt, hogy köhögjön. Elég hangosan, elég csúnyán. Később meg elszáguld mellettem egy kb. 30 éves forma, aki magával beszélget: „Bocsánat! Nem akarom, hogy bárki rám köhögjön!”

Néztem a tejtermékeket, kezdek éhes lenni, a közelembe jön a köhögős nő, és kezdek nem éhes lenni. Inkább mentem addig máshova, majd ismét elszáguld mellettem a másik.

„Bocsánat! Nem akarom, hogy bárki rám köhögjön!”

Engem nem zavar, de inkább megálltam, mert ha az az ember meglátja, hogy hogyan mozgok, a végén még nem a köhögés lesz a legnagyobb gondja.

Azért érdekes lehet a nő, és a rohanós ember egy zárt szobában, együtt:

A két ember közeledik egymáshoz, majd 3 lépés után megáll a nő, vészjóslóan a szája elé teszi a kezét, és köhögő hangokat ad ki. Erre a srác egyből hátat fordít a nőnek, és rohanni kezd, majd egy csukott ajtón dörömböl:

– Engedjenek kiiiiiiiiiiiiii!!!

A nő nem érti, amint lenyugszik a szervezete, közeledni kezd a sráchoz, de 3 lépés után megáll köhögni. A srác ezután vadabbul dörömböl:

– Engedjenek kiiiiiiiiiiiiii!!!
Semmi válasz, majd felfogják, hogy egymásra vannak utalva. Ekkor a nő ismét elindul a srác felé, de 3 lépés után megáll. A srác elfut a nő mellett, a szoba legtávolabbi sarkában megfordul, és az öklét rázza a nő felé:
– Ne jöjjön közelebb!
A nő meg nem érti, miért van a srác szemében ekkora para, pedig ilyen esetben a para normális. Mindenesetre ismét közeledik, de 3 lépés után megáll. A srác nem tudja hova meneküljön, lassan elfogadta a sorsát:
– Neeeeeeeeeee!!
Vagy mégsem.
A nő csak közeledett, és mindkét kezét kinyújtotta, hogy megölelje a srácot, ezzel minden lehetősége megszűnt, hogy a szája elé tegye a kezét, ha köhögnie kell. Pedig kellett. A srácot leköhögte, aki félelmében megdermedt, és csak évek múlva olvasztották ki Amerika Kapitányként.

Nekem hihetetlenül izgalmas életem van: tegnap a 74-es busz sofőrje a 74A busz útvonalán ment, mert ő is embernek gondolta magát, aki tévedhet. Érdekes sztori, nem? Szerintem is. Eszméletlen. Mivel maximálisan biztos vagyok benne, hogy mások az én életemmel akarnak törődni, ezt ki is kéne írnom a Facebookra. Ma meg kicserélik a gázórát, miközben elkezdődött egy nagy reményekkel várt állásbörze. Csupa-csupa nem mindennapi esemény, amit leírhatnék. Hm. A múltkor megkaptam, hogy unalmas az életem, ezt olvasva lehet benne valami, de

Nekem meg kötelességem van.