A tegnapi napra mostanában számomra ritkán látott események sorozata volt jellemző. Sokaknak ez ugyan természetes, de számomra egészen rendkívüli, hogy reggel 9-kor kiteszem a lábam a lakásból, és este 9-kor teszem vissza. Szerencsémre a körülöttem levő emberek sem alkottak számomra érdektelen dolgokat.
A metrón egy srác illedelmesen kísérletet tett a helyének átadására, ám az idősnek tűnő ember nem fogadta el. Mikor a srác visszaült, az arcára hatalmas önelégültség ült ki, és büszkeséggel telve nézett körül. Nem tudom, hogy ez a hely megtartása felől érzett boldogság eredménye-e, vagy egy társadalmi célú reklámnak az eljátszására készült („Én átadtam a helyem! Legyél Te a következő!”)
Majd körbesétálgatott egy kéregető, aki olyan erőteljesen skandálta azt, hogy „Boldog új évet! Kérem segítsenek!”, hogy majdnem elaludt. Ebben a kívánság részét ekkor nem éreztem őszintének, lehet, hogy magában meg ez ment: „Boldog új évet! Segítesz? Nem? Akkor mégse...”
Este meg mentem hokimeccsre, amit szeretek, de mostanában nem sűrűn megyünk (régi szép idők, mikor egy idényben majdnem minden meccsen ott voltam!). Mégsem kellett komoly változásokat megemésztenem az egyik szurkoló szerint (Bocsánat, hogy nem csillagozok, de az esetleg ide tévedő olvasók nem hiszem, hogy ne tudnák beilleszteni a „g”, a „c” és az „i” közé a hiányzó tagot): „Halasi! Te még mindig geci vagy!” - utalva a bíróra
BOLDOG ÚJ ÉVET! KÉREM, SEGÍTSENEK!
Valakiket érdekel