Kicsit megingott az amúgy sem túl pozitív világképem, mikor egy idősebb (de még nem öreg!) bácsit láttam tanácstalanul állni egy buszmegállóban. Bár én teljesen megértem, hogy a világunk felgyorsult, és nagyszerűbbnél nagyszerűbb futurisztikus találmányok születnek, amik az Ő gyermekkorában nem voltak. Ilyen például az ajtónyitó. Bár Magyarországon nem annyira régen terjedt el, mégse gondolom egy bonyolult szerkezetnek. (Egyébként az én kiskoromban sem volt, zárójel bezárva) Én a buszon ültem, és az ablakból láttam, hogy az első ajtón egy fiatal pár felszállt. A második ajtónál pedig ott ez a bácsi, nézelődik az ajtó körül, de csak nem nyílt ki. Ránézett a sofőrre a visszapillantóban, hogy most mit tegyen? Tanácstalan volt, míg a sofőr szíve végül megesett rajta, és kinyitotta. Nem, az ajtókon nem voltak jelző emblémák (felszállás csak az első ajtón). Az ember egyébként intelligensnek is nézett ki, szóval nem teljesen értettem a problémáját.

Nekem viszont megint csak eszembe jutott, hogy az öregebbek és a fiatalok között mennyi ellentét van. Ez nem is lenne baj, a baj ott kezdődik, hogy az érintettek ezt ki is mondják. Hétvégén meghallgattam mostohatestvérem éneklését, ahova kötelességem menni, mert ott sok családi és egyéb ismerős van; az, hogy nem az én ismerőseim, úgy tűnik, mindegy. Az is, hogy egyébként nem a komolyzene világában élek (azt, hogy 8,5 éve gitározok már a felfogás határait súrolja). Az is, hogy egyébként sokkal fiatalabb vagyok, mint a többség, és nem sok a közös témánk, így nem annyira élvezem az estét. Mindegy, mennem kellett. Félreértések elkerülése végett, én elismerem, hogy tehetséges, és jó hangja van (nyilván nem véletlenül van Svájcban X éve); amivel nem teljesen értek egyet, az a felhajtás, amit mások csinálnak (még csak nem is Ő kezdeményezi). Néha elgondolkozok magamban, hogy mi lenne, ha ez a társaság egy rockoncertemre jönne majd, aztán rájövök, hogy vélhetően olyan kényelmetlenül éreznék magukat, mint én abban a kápolnában. Csak persze az már fontos lenne, nem úgy, mint az én érzéseim.

A két dolog ott függ össze, hogy az ajtónyitó esetében egy idősebb ember tétlenkedett, a második esetben meg én voltam kényelmetlen helyzetben. Rengeteg olyan eset van, mikor vagy az idősebbek, vagy a fiatalabbak a másik „tábort” minősítik. De ahelyett, hogy mindenki csak beszélne, inkább megérteni, vagy segíteni kéne a másiknak. Sokkal könnyebb lenne az élet, és nem értem, hogy egy csomóan csak „szenvednek” – akár jogosan, akár nem –, de miért nem akarnak legalább egy kicsit könnyíteni az életükön?