A múltkor „miért ne?” alapon filmeket nézegettem egy üzletben, és közben véletlenül meghallottam, hogy egy család a „Félelmetes Vaksüket 2” című filmet keresi, én meg a hihetetlenül jó memóriám miatt emlékeztem, hogy én azt láttam, úgyhogy levettem a polcról, és átnyújtottam. Ők mosolyogtak, megköszönték, mindenki örült.
Miután elhagytam az üzletet, és haza baktattam, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen egy hatalmas kockázatot vállaltam: oké, ez mosolygással végződött, de nem mindenki reagál örömmel egy idegen alak jó tettére. Mondhatni mázlim volt, mert nem gondoltam végig a tettem esetleges következményeit. Pl. mikor boltban voltam (néha csak úgy unalmamban bemegyek), és egy idegennek segítettem valamiben, úgy nézett rám, mintha mindjárt a torkának ugranék. Na, ez az a gyanakvó nézés, amihez hozzászoktam.
Másfelől én nem mindig vetem meg a random emberek jó cselekedeteit: a minap, mikor megnéztem a moly.hu-s profilomat, feltűnt, hogy az oldalon van a könyvem. Nos, ezt majdnem örömömben leírtam, és kapok egy üzenetet, hogy kérésemre beállítható az alkotói profil. Bár ezt a titulust túlzásnak érzem, de a világ meg túlzásnak érezhet engem, én meg nem vagyok egy olyan ember, aki gyakran ír „nem”-et.
Valakiket érdekel