Nem zárható ki az a meglepő tény, hogy mazochista vagyok. November vége óta járok akupunktúrás kezelésre. Egy ismerősöm ajánlotta, én pedig kipróbáltam, mer' mér' ne? Az pedig, hogy még mindig járok azért, hogy megszúrjanak, az vagy azt jelenti, hogy hatásos, vagy azt, hogy tényleg mazochista vagyok.
Erősíti ezt az elméletet az a tény, hogy sokan megkérdezik, hogy nem fáj-e, mert páran már voltak, és nekik fájt. Én nem nagyon érzem, és eddig azt hittem, hogy egy tökös férfiú vagyok (mondjuk biológiailag mindenképp így van), de mi van, ha élvezem, és titkolom magam elől (is)?
Egyik alkalommal átadtam a tűimet (mert olyanokat is kaptam, bizony), és a kezelő megkérdezte, hogy „Ezek a Te tűid?”; egy pillanatra leblokkoltam, mert meglepett maga a kérdés is. Egyből eszembe jutottak a Jedik, akiktől csak úgy lehet elvenni a fénykardot, ha megölik Őket (legalábbis Qui-Gon szerint). A tűkkel is ez a helyzet? Valakit megöltem suttyomban, és elvettem az értékes tűit? Vagy valaki kicserélte a tűinket mialatt aludtam, hogy jól kitoljon velem? Te jó ég! Ha így lett volna, Sheldon Cooper öngyilkos lett volna.
Egyébként két kezelőm van: az egyik egy laza, viccelődő, a másik pedig egy nő. Ma a viccelődő kezelt engem, és kezelés előtt megmondta, hogy
KEZELŐ: Reggel én is kipróbáltam egy kezelést...nem kellemes.
ÉN: Akkor miért szúrod belém a tűket? Azt hittem, hogy a kezelés után megváltozott a saját világnézeted, és inkább lelépsz innen.
Végülis persze ugyanúgy lement a kb. 20 perc a tűkkel bennem, mint eddig. Kivette a tűket, én pedig szedelőzködés közben egy pillanatra megtorpanok.
ÉN: Nem vérzik a hátam?
KEZELŐ (megnézi): Egy kicsit...Honnan tudtad? (Úgy kérdi, mintha valami sámán lennék)
„Honnan? Onnan, hogy fáj...Nekem nem szokott.” – gondoltam
ÉN: Csak volt egy fura érzésem...
Különben nem vagyok egy nyafogós ember („crybaby”, ahogy a magyar mondja), olyan, akinek ha fájdalma van, semmihez nincs kedve, csak önsajnálkozni. Amúgy sem kedv kérdése. Az embernek van egy kötelesség tudata. „Nagy erővel nagy felelősség jár.”, mondja Ben bácsi Peternek. Nekem pedig egyértelműen az a képességem, hogy szórakoztassak; tehát kötelességem ezt teljesíteni. Nem fog holmi fájdalom meggátolni.
S most bocsánat, de nincs kedvem többet írni. Fáj a hátam.
Valakiket érdekel