Eléggé termetes idő telt el azóta, amióta Csekő Ákos blogot írt. Kaptam is rengeteg unszoló gondolatot, melyeknek a 100 %-a Tőlem eredt. Eljött az idő, hogy engedelmeskedjem a kérésemnek. „Miért éppen most?” tehetné fel bárki a kérdést, akinek hangulata van hozzá. A válasz megértéséhez két dolgot szeretnék megjegyezni:
1, megérett a meggy
2, csipkebokor vessző

         Akiknek még ez sem elég, azokkal közlöm, hogy 2013. január elseje van; ami azt jelenti, hogy 2012. december 21-én nem volt világvége. Amennyiben lett volna, nem lett volna értelme korábban elkezdeni (folytatni) a blogot. Az előbbi megjegyzés értelmét embere válogatja, ugyanis az új olvasók életükben először olvasnak Csekő Ákos bejegyzést, ám a régebbiek rátévedhettek esetleg az egykoron működő régebbi blogomra.

         Mivel hamarosan a dalszövegeimmel betörök a nemzetközi piacra, illetve már réges-régen kész vagyok az első könyvemmel (csak még nem találtam kiadót hozzá; tehát ha valamely Olvasó kapcsolatban áll eggyel, esetleg ott dolgozik, és érdekli, örömmel felveheti velem a kapcsolatot – én is örülni fogok), nincsen aktuális feladatom, melyen levezethetném a túlzott kreatív vágyam. Ezért gondoltam arra, hogy kéne írni ezt a blogot, mert ha a jövőben valamikor alkotói válságom lenne (mondjuk úgy 200 év múlva), jó lesz visszagondolni ezen időkre. Ez a blog kifejezetten csak rólam fog szólni, illetve a velem történt eseményekről; ezt azért érdemes leszögeznem, hogy azon emberek megnyugodjanak, akik valamilyen rafinált módon a családom részei, és véletlenül elvetődnek erre az oldalra, mert a kérésük/tudtuk nélkül egy darab szó nem fog esni Róluk. Így csökkentem az esélyét a nem kívánt kommenteknek, csak a „Te tehetségtelen patkány!” jellegű hozzászólások fognak érkezni teljesen idegen emberektől – amiket sokkal könnyebb semmibe venni. Viszont akik meg valamilyen rafinált módon sem a családom részei, elkezdhetnek aggódni, hogy gonosz módon írok a személyükről.

         Az információ-gát alól kivétel Lajos, mert Ő egy eléggé mókás fazon. Olyan, mint Rekop Gyuri testvére; már önmagában szállítja a sztorikat. Amennyire laza, kétlem, hogy megemlíti, hogy megemlítettem. Tehát nem ígérem, hogy a jövőben Lajosról nem írok. Bár az egyetlen probléma az, hogy Lajos rossz kislány.

         Azoknak, akiknek a bejegyzés címe értelmes (mert nyilván az újaknak nem – „Mi az, hogy „reboot”? Ez az első bejegyzésed hülye gyerek...”), vélhetően régebben is ismertek. Nos, a fájdalmas (?) hírt meg kell osszam: a kis Ákoska 2008 nov. 3-án eltávozott; az pedig, hogy jelenleg Csekő Ákos 2.0 vagyok-e, vagy Hyde, aki túlélte valahogy Jekyllt, azt mindenki döntse el maga attól függően, hogy mennyire „lájkolja” az arcszerkezetem.
         Nem csak egy újabb szellemes szófordulat az „eltávozott” kifejezés, azon a dátumon tényleg megszűntem létezni egyetlen percig. Ám többet nem írok erről, a végén még túl sok kritikát kapok, hogy elspoilereztem a könyvemet (Újraélesztés – avagy kézikönyv arra az esetre, ha meghalsz). Ami erről az esetről szól, mint a címe is mutatja.

         Ezt a blogot ugyan kb. 4-5 naponta fogom frissíteni, mégis akadhatnak majd olyan Csekő Ákos-fanek, akik ezt az időt nem bírják ki nélkülem; Nekik azt ajánlom, hogy vegyenek fel Twitteren, ahol olyan gyakran csiripelek, amilyen gyakran eszembe jut bármi, amit valakikkel sürgősen közölnöm kell.

         A világvége téma sok emberben elég nagy port kavart, és sokan tényleg hittek is benne. Viszont 21-e volt, tehát a boltok nagy része hétvégére bezárt. Ezek az emberek vajon akkor karácsonyi ajándékot sem vettek? Mert a világvége elmaradásával a fejükhöz kellett csapniuk: „Basszus! Ajándékokat sem vettem!” Erre mondja az igaz magyar, hogy „C’est la vie!”, mert hétvégén már nem tudtak vásárolni, ha nem valamely bevásárló központ közelében éltek. (Bár Ők vélhetően már bunkerben voltak)

         A világvége tervezett napja egybeesett az én nemes születésnapommal. Ezért a gyanakvó beállítottságú emberek vélhetően felteszik magukban a kérdést, hogy Nekem volt-e közöm az egész világvége-banzájhoz? Csak Nekik írom ezt le (aki nem nyomozó-érdekeltségű, az most ne figyeljen) őszintén: Igen, volt. Azért, mert én ilyen óriási mértékben empatikus vagyok. Gondoljatok bele, hogy a tervezett világvége előtt elég sokan hittek benne, Őket persze a többiek hülyének is nézték. Főleg, miután nem történt semmi:
- Na, nem volt világvége, hiába voltál depressziós.
- Nem, félreértettél! Nem a világvége miatt voltam depressziós, természetesen, hanem azért, mert Csekő Ákosnak volt születésnapja, nekem meg nem!

         Akik még nem néztek a szilveszteri alkoholos pohár aljára (felülről), ők joggal kérdezhetik maguktól, hogy én miért vagyok a gép előtt? Nos, egy annyira hatalmas szilveszteri buliban vagyok, hogy még gép is van. Itt olyan arcok vesznek körül, akik pontosan tudják (sőt, szeretik), hogy mekkora írói potenciál van bennem; így mikor közöltem Velük, hogy szeretnék indítani egy blogot, készséggel és rögtön átadták nekem a gépet. Ezért jöhetett ez létre most. (Így próbálom leplezni, hogy itthon ülök egyedül, mert az nem menő – szerintem hatásos)

ui:

Boldog Új Évet Mindenkinek!