Mától ismét F.U.R.A. (Fizetős Utasok Regurális Adaptációja) tag lettem. Nem voltam én bliccelő előtte sem. Sőt! Pár hónapig úgy fizettem az utazásomért Budapesten, hogy nem is kellett volna. Nem tudtam, milyen hatalom volt a birtokomban. Nekem nem mondta el senki, én meg túl okos voltam ahhoz, hogy utánanézzek: 2009 végétől a birtokomban volt egy kártya, amivel ugyan ledegratáltam magam fogyatékossá, de legalább teljesült az álmom, és jogosan voltam ingyenélő.
Ám ez a hatalom 2012 befejeztével véget ért. Mivel már nem számítok „súlyosan fogyatékosnak”, így nem hosszabbíthattam meg, így ma (igazából tegnaptól, de jan. 1-jén nem sok embernek van kedve kimozdulni otthonról) ismét vehettem bérletet. A bérlet vásárlásakor egy meglepő emberi tulajdonságnak lettem tanúja: a beszédem miatt SEM nézett az illető hülyének. Még mosolygott is, sőt, komoly feladatot bízott rám (szólnom kellett később az utánam jövőknek, hogy fáradjanak a másik kasszához, mert bezárt). Komolyan üdítő változatosság volt, mert már hozzászoktam, hogy a fogyasztói társadalom minden nemű eladója nem néz teljesen normálisnak. Jó, tényleg nem vagyok normális, de ehhez a beszédnek semmi köze.
Egyébként az elején zavart, de miután megszoktam, elkezdett szórakoztatni. A beszédemet nyilván könnyebb megérteni, ha az ember megszokja és/vagy több időt tölt velem; tehát logikus, hogy a mindennapi életben azoknak, akiknek csak pár másodpercet/percet kell a társaságomban tölteni, problémájuk van. Pl:
A szituáció: ételrendelésnél kommunikálnom kellett a szállítóval:
(A macska kiszökik a nyitott ajtón)
ÉN: Bocsi, segítenél visszakergetni a macskát?
A SZÁLLÍTÓ: Aha. (marad a helyén – mintha Beckett írta meg volna a cselekményt)
A szituáció: Laptop üzletben táskát vásárolnék:
ÉN: ...Akkor gondolom nem jó mindennapos haasználatra, ugye? Tud olyat mutatni, ami igen?
AZ ELADÓ: Aha. (Nem történik semmi, mondja tovább)
(Okosabban hagytam el az üzletet)
A szituáció: Kéregetés random megállókban
ÉN: Bocsi, nincs nálam (...apró)
KÉREGETŐ: Mi?
ÉN: Nincs nálam.
KÉREGETŐ: Mi?
ÉN (felemelt kézzel): Nincs. (és elballagok)
később máshol, másik kéregetővel:
KÉREGETŐ: Tudna egy kis aprót adni?
ÉN (okulva a korábbiból, rezzenés nélkül): Sorry, I'm not Hungarian.
És így tovább.
Valakiket érdekel